FEHÉRGYARMAT TÖRTÉNETE

Fehérgyarmat, az Erdőhát központja, kilencezer lakosú kisváros az ország északkeleti szögletében. Nevének utótagja arra utal, hogy itt, a Tisza, a Szamos és a Túr meghatározta háromszögben telepedett le a honfoglaló Gyarmat törzsének egy része a X. században. A Garmath helységnév már egy XIV. század eleji okiratban olvasható, amiből arra következtethetünk, hogy őseink ezt a vidéket tar- tós szálláshelynek tekintették. A település tekintélyére utal, hogy 1387-ben újabb okiratban említik, ezúttal Germadnak nevezve, egy 1403-ból származó másikban pedig Jarmath-ként említve.

Az 1418-ban mezővárosi rangot szerző Gyarmat ősi birtokosa a gyarmati Matucsinai nemzetség volt, de hűtlenségük miatt Zsigmond király 1436-ban elvette tőlük és a Báthoriaknak adta az egész uradalmat, amelyhez a környező falvak is tartoztak. Egy 1576-ból származó okirat szerint a város évi négy vásár tartására kapott jogot. Ez azt igazolja, hogy fejlődése töretlen maradt, és egyre inkább a környék központjává vált. A Báthoriaktól a birtokot a Bethlenek örökölték, majd a Rákócziak tulajdonába került. Ez utóbbi családnak már 1643-ban állt itt egy udvarháza, amelyet 1688-ra kétemeletesre bővítettek, és több jelentős gazdasági épület is csatlakozott hozzá. A Rákóczi-szabadságharc bukása után, amikor a terület birtokosa a Károlyi család lett, ez a kastélyszerű épület, amit az 1670-es évektől még földbástyák is védtek, romlásnak indult, és a XIX. században már sehol sem esik említés róla. (A mai Tömöttvár utca neve jelzi, hogy a településen egykor földvár állt, amelyet egyes vélekedések szerint még a Báthoriak építtettek, de lehetséges, hogy a Rákócziak kastélyának védelmére emelt földsáncra utal a néphagyományban megőrzött elnevezés. A rettegett betegség, a kolera Gyarmatot sem kerülte el. A legsúlyosabb veszteséget 1742-ben szenvedte el a város: 470 ember halt meg a járvány során, a lakosságnak közel egyharmada.

A XVIII. század végétől egyre több adatot találunk a település- re vonatkozóan. Egy 1810-ből származó irat szerint a mezővárosban 315 ház állt, ezek közül 254 volt nemesemberé. A legismertebb családok ekkoriban:Mándy, Bakó, Kalydy, Fábián, Bartha, Korponay, Csoknyay és mások. A lakosság száma pedig tovább gyarapodott, pedig 1834-ben a feketehimlő, 1836-ban ismét a kolera pusztított a környéken. Fényes Eleknek, a statisztika magyar atyjának 1851-es könyvében népes magyar mezővárosnak nevezi Fehérgyarmatot, ahol ekkoriban 2470 lakos élt, és a legfőbb jövedelemforrásnak a búza- és dohánytermelést nevezi meg. A városban bíróság működött már a XIX. százád elején.

Bár csak a szájhagyomány hitelesíti, de talán Kossuth Lajos is megfordult 1848-ban Fehérgyarmaton, és beszédet mondott a ma róla elnevezett téren, a református templom közelében. A város ezen részének fórum jellegét az adta, hogy itt tartották a vásárokat (a piac még az 1950-es évek évek első felében is itt működött) a református templom és a Jékey-kastély közötti utcaszakaszon. 1867- ig a templom előtt állt a református egyház szárazmalma. A századforduló tájékán a terület legnagyobb birtokosai a Károlyiak, továbbá Jékey Sándor és idős Spitz Adolf. Fehérgyarmat ekkorra már iparosodó mezőváros, a Bach-korszaktól járás~ szék- hely. Dr. Borovszky Samu Szatmár megyei monográfiája szerint 741 ház áll a településen (annak ellenére, hogy 1872=ben, 1895-ben, majd 1900-ban tűzvész pusztított; a legutóbbi során még a katolikus templom és a városháza is leégett), a lakosok száma 4220. Két hengergözmalom működik a településen és egy ecetgyár; két takarék- pénztár, közkórház, telekkönyvi hatóság, adóhivatal, posta, távíróhivatal és vasútállomás jelzik a regionális központ jelleget; a polgáriasult közélet bizonyítékaként említhetőek a társaskör, a kaszinó és a polgári olvasókör. A katolikus és a református iskola mellett még jesiva is működött Fehérgyarmaton. Ilyen rabbiképző intézményt csak népesebb ortodox zsidó hitközségek tartottak fenn. A folyókkal gazdagon körülvett települést az évszázadok során többször is sújtotta árvíz. Ezek közül a legszámottevőbb 1899-ben pusztított a városban. Az 1920-as trianoni békekötés következtében Fehérgyarmat hatásköre jelentősen módosult a térségben. Határszéli településsé változott, és nem volt már szükség arra a transzmissziós szerepre, amelyet korábban betöltött Beregszász és Szatmárnémeti felé.